A takarítás

         Frank eldobja a szájában lógó alig megkezdett fél szál cigarettáját és futásnak ered fel a lépcsőn. Az első lépcsőfokoknál zsebre vágja telefonját, majd előveszi és kibiztosítja a csőre töltött Glock 17-es típusú fegyverét biztos, ami biztos alapon. Felér a második emeletre. A lépcsőházban félhomály uralkodik. Frank higgadtan, kissé megemelkedett pulzussal közelíti meg a bejárati ajtót. Bal vállával a falnak támaszkodik és kezét a kilincsre helyezi, míg jobb kézzel a pisztolyát az ajtóra szegezi. Elfordítja a kilincset és sejtése beigazolódik. Minden akadály nélkül nyílik az ajtó. Erőteljesebben meglöki, hogy teljesen kinyíljon. Most már mindkét kezével magabiztosan a fegyverét tartja és halad a lakás belseje felé. Mindössze halk zene szól, majd ahogy a lakás belseje felé halad egy férfi sírására lesz figyelmes. A nappaliba érve megpillantja a kanapén fekvő letakart meztelen nőt. Az ing csak a nő arcát és a melleit fedi, karja lelóg az ágyról. Ahogy halad fegyverével pásztázza a lakás többi pontját támadók után kutatva. A sírást egyre hangosabban hallja majd észreveszi a hang forrását.

– Mr O’Neal?! – szólítja meg a földön kuporgó férfit, fegyverével még mindig körbe-körbe pásztázva. 

– Jól van uram? – szólítja meg ismét Frank, de a férfi, még mindig csak zokog. Frank lassan odamegy a földön kuporgó zokogó férfihoz fegyverét az ágyon fekvő nőre szegezve majd leguggol. Jobb kezével megérinti a férfit, de a fegyverét és a tekintetét még mindig a kanapén fekvő nőre szegezi. Frank megrázza a még mindig zokogó férfit, mire az kissé magához tér az önkívületi állapotából. Szipogva abbahagyja a sírást majd Frankre néz.

– Én nem, Én, Én, Nem! – Egy értelmesnek tűnő mondatot sem képes kinyögni. Frank kezdi megérteni mi is történhetett. Lassan feláll és elindul a bejárat felé. Lassan becsukja az ajtót és mély levegőt vesz. Ez, egy estére neki is sok volt. Fegyverét becsúsztatja tokjába, majd egy megvető pillantással fordul Russel felé, bal kezét csípőre teszi s jobb kezével arcát és állát dörzsöli. 

– Mi történt pontosan? –  Teszi fel a kérdést azt remélve, hátha ésszerű magyarázatot kap.

– Nem tudom. – Na, ennél többre számított. 

– Az egyik pillanatban még élt, de mikor szóltam hozzá már nem válaszolt. – Ezzel még nem vagyunk kinn a gödörből, gondolja magában Frank. Egy tollat vesz elő zsebéből, azzal fogja meg az inget. Szép lassan leemeli a nő arcáról s csak a fejét csóválja. Felismerte a halál okát. Mikor a közel keleten szolgált, ő is fojtott már meg közelharcban ellenséget, tudja, hogyan néz ki egy megfojtott ember holtteste.

– Megfulladt - . Russelt ismét a hányinger és a sírás kerülgeti. 

– Most mi lesz? Most mit tegyek? Ha ez kitudódik lőttek a karrieremnek és a sitten fogok elsorvadni!-  – Hé!!! Hagyja már abba a kislányos zokogást attól nem fog feltámadni, és engem is csak idegesít! – förmed rá Frank a férfira. 

– Szedje össze magát! Megmondom mit fogunk tenni!- Frank a zsebébe nyúl a telefonér. 

– Van egy régi ismerősöm, aki segíteni fog elsimítani ezt az aprócska kis problémát. – Ezzel elkezd tárcsázni. 

– Mennyi pénz van magánál?- kérdi kissé fennhangon.

– Nem sok, talán pár száz dollár. 

– Az kevés lesz, még előlegnek is. – Russel Frankre néz és eszébe jut a nyakék. 

– Ékszer jó lesz? – kérdi hitetlenkedve. 

– Az az 1 karátos gyémánt nyakék? 

– Az - feleli Russel. 

– Talán az is megteszi előlegnek a pénz mellett. – Frank a füléhez emeli a telefont. 

Kicseng. 

– Igen? – szól bele rekedtes hangon egy férfi. 

– Helló Dimitri. Hogy vagy? – Dimitri az orosz maffia egyik legkegyetlenebb gyilkosa. 

Volt Specnaz-os, megfordult a KGB-nél, majd kettős ügynök lett a CIA-nál. Néhány arc plasztikán már túl van. Érthető is, nincs túl sok barátja, de Frank tett neki már szívességet. Most viszonozhatja.

– Hello Mister. Milyen elvetemült dolog történt, hogy felhívtál? – Hanglejtésével érezteti, hogy a lehető legrosszabb időpontban zavarják. 

– Épp felújítom a lakásom és segítség kellene a szemét eltakarításához. Rád gondoltam. Profi munkához profi szakember kell. – Dimitri, tudja, miről beszél Frank és csak dühösen ennyit mondd:

- Drága lesz ez neked barátom! – Ezzel szétkapcsolja a vonalat. Frank vadul kezdi nyomkodni a telefon billentyűit. Valamit, értelmetlen halandzsa nyelven ír a telefonba majd elküldi az üzenetet.

– Öltözzön! – Fordul oda a még mindig egy szál gatyában a földön ücsörgő férfihoz. 

– Nincs sok időnk. – Frank a széthajigált ruhadarabokat kezdi összeszedegetni. 

– Az inget hagyja. A kocsiban adok egy másikat, van egy tartalékom. – Russel remegő kezekkel próbálja magára rángatni ruháit kisebb nagyobb sikerrel. Frank észreveszi a fotel kéretlen tartalmát. 

– Remek. Van még egyéb hasonló meglepetése? – Mutat Frank a fotelre. 

– Nincs. – kapja a kissé megilletődött választ. Frank elviharzik a konyhába. Minden egyes szekrényajtót feltép, kutat valami után. Russel némi viccelődéssel próbál magán erőt venni.

– Mit csinál Frank, megéhezett? – De a poénja nem arat túl nagy sikert. Frank egy műanyag flakonnal a kezében tér vissza. Letekeri a kupakot és a flakon tartalmát a fotel közepébe önti. Russel értetlenül nézi, mit csinál a testőre.

– Sósav. Megpróbálom eltüntetni a maga DNS-ét a helyszínről. – Russel végre valahára magára kapkodta ruháit, de most még csak árnyékában sem hasonlít arra a magabiztos Russel O’Neal –ra, aki egy órával korábban besétált Sophie lakásába. Frank odalép Russelhoz, megigazítja ruháját, még a cipőfűzőjét is átköti, nehogy hasra essen a lépcsőházban. Frank karon fogja Russelt 

– Most jól figyeljen rám! Kimegyünk azon az ajtón, lemegyünk a lépcsőházban, majd beül a kocsiba. Nem bámul semerre se, csak maga elé, nem szól senkihez, majd én beszélek, ha valaki megszólítja. Beül az autóba, majd behúzza magát az ülésbe és úgy tesz, mintha ott se lenne. A sofőr a közeli utcákban fog körbe-körbe autózni majd mikor itt elintéztem mindent, értem jönnek egy megadott helyre. Elviszem magát egy megbízható helyre, ott tölti az éjszakát. Megértette, amit mondtam? – Frank mélyen Russel szemébe néz: 

– ismételje el, amit mondtam! – Russel kissé megrémül, majd remegő suttogó hangon megszólal:  

– Kimegyünk az ajtón, le a lépcsőházban, majd beülök a kocsiba. Nem bámészkodom, csak magam elé, ha megszólítanak, maga elintézi. A kocsiban behúzom magam, mintha ott se lennék, kocsikázok a sofőrrel, majd felvesszük magát és elvisz egy biztonságos helyre, ahol ott töltöm az éjszakát.

– Remek! Mehetünk? – Russel vet egy utolsó pillantást a kanapén fekvő még holtában is gyönyörű Sophie-ra.

– Igen Frank, mehetünk. – Russel, amint kilép a lépcsőházból hatalmasat sóhajt. Mélyre szívja az utca bűzét, amit most valamiért, még is csodásnak érez. Az utca szinte teljesen üres, annak ellenére, hogy még este tíz sincs. Csak egy sárga taxi megy el Frank és Russel mellett miközben a kocsihoz lépnek. Egy bamba figura még int is a taxiból. Biztos valami flúgos, gondolja magában Frank. Sötét van, rossz a közvilágítás, nem ismerhetik fel. Frank szinte betuszkolja Russelt a kocsi hátsó ülésére, rácsapja az ajtót majd mond valamit a sofőrnek. Frank ellép az autótól, ami hirtelen gázzal útnak indul. Megigazítja öltönyét, körbenéz az utcán, hogy figyelte-e valaki és továbbsétál, mintha mi se történt volna. Benyúl zsebébe, előveszi cigarettáját, öngyújtóját és majdnem, mint egy szertartás, rágyújt. Még a cigaretta feléig sem ér, mikor egy sötét autó kanyarodik be az utcába és megáll mellette. Dimitri az. 

– Szállj be! – Frank elhajítja a cigarettát, majd beszáll. 

– Ugye tudod, hogy szívesség ide, szívesség oda ez akkor is sokba fog kerülni!?! 

– Igen tudom!- Válaszol méltatlankodva Frank. 

– Mennyid van? – Tér rá a lényegre Dimitri. 

– Kb 900 dollár és egy 1 karátos gyémánt nyakék, – Dimitri dühös tekintete szikrákat szór majd Frank kicsit habozva folytatja: 

– előlegbe. – Dimitri kissé elmosolyodik 

– Így már jobban hangzik. Mi a meló? – Frank körbe tekint, kíváncsi szemek után kutatva 

– a „B” Lépcsőház második emeletén lépcső mellett balra első ajtó. Takarítani kell. Gyors és egyszerű legyen, semmi nyom ne maradjon. És legfőképp úgy intézd, hogy ne derülhessen ki, hogy ki járt előzőleg a lakásban. Menni fog? – Dimitri komoly tekintettel Frank szemébe néz, tudja, ennek most tétje van. 

–El van intézve! – 

       Frank kiszáll az autóból, telefonál egyet és kényelmesen, mint bármely hétköznapi ember a park felé veszi az irányt. Dimitri tovább gurul autójával a lépcsőházon, nehogy szemet szúrjon valakinek a sötét autó. Egy kisebb fekete táskát vesz ki a hátsó ülésről, vállára lendíti és elindul a „B” lépcsőház irányába. A lépcsőházat furcsa émelyítő szag lengi be, amit a második emeletre érve egyre erősebben lehet érezni. Az ajtó nincs kulcsra zárva. Dimitri hatalmasat káromkodik magában, mikor meglátja a szag forrását a fotelban, 

– Az a hülye, barom! Miért nem a budiba rókázott!?! – Dimitri felhúzza fekete bőrkesztyűjét, nehogy véletlen ott hagyja valahol az ujjlenyomatát vagy a dns-ét. Megfogja Sophie testét és felülteti, ráadja a földön hevert ruháját, majd előveszi hangtompítós fegyverét és pár lépés távolságból háromszor mellbe lövi a halott nőt. A bútorokat csendben felburogatja, hogy az dulakodás látszatát keltse. Majd elő vesz egy üveget, melyben furcsa sárga folyadék van. Bőségesen lelocsolja a nőt, a kanapét, a fotelt, egy férfiinget a földön, a feldöntött komódot az előszobában, majd a konyhában kihúzza a szekrény mögül a tűzhely gázvezetékét. A csonkból csak úgy ömlik a gáz. Dimitrinek ha csak nem akar megsülni, előbb el kell érnie a kijáratot, mint a gáznak az előszobában a még égő illatos gyertyákat. Dimitrit leveri a víz, a szíve felugrik a torkába az adrenalin szintje az egekbe, végre egy kis izgalom gondolja magában és eszeveszett rohanásban hagyja el a lakást, ami akkor robban fel, mikor ő épp kilép a lépcsőházajtón. A robbanás hatására megszólalnak még a környező utcákban parkoló autók szirénái is. Dimitri sietve, de nem futva indul autójához. Mielőtt odaér, még egyszer körbenéz, látta-e őt valaki, majd beszáll és sietve elhajt.