- a kikölcsönzött könyv kölcsönzési határideje lejárt, kérjük a kölcsönzött... - blablabla a többit meg se vártam. Kikapcsoltam. A ház előtti postaládán 2 vízszintes vonal volt húzva fehér krétával. Mivel a drága autóm akkumulátora bemondta az unalmast, így kénytelen voltam taxit fogni. Persze, hogy hajnali 5-kor nincs a környéken egy árva taxi se. Battyoghattam le a hidegben, csípős széllel szemben a vasútállomásra. Félúton meguntam és szerencsémre pont jött egy busz. Leintettem. Munkás járat és mivel nem ünneplőben voltam, a sofőr munkásnak nézett és felvett. A buszon se volt az a nagyon meleg, de mérföldekkel jobb volt, mint sétálni a csípős hidegben. A váróban leültem a legtávolabbi sarokban lévő padra. A bűz ami a váróban terjengett, gyerekkori emlékeket idézett fel bennem. Egy pillanatra elrévedtem a múlt emlékein, majd körbenéztem és benyúltam a pad alá. A szokásos kis sárga boríték akadt a kezembe, felragasztva a pad aljára. A csendet, csak az éppen megálló és már tovább is haladó vonat hangja törte meg. Ismét körbe néztem, felálltam, ránéztem az órára és mint egy hétköznapi utas, kisétáltam a váróból. Fogtam egy taxit és irány a belváros. Egy kávéház előtt állt meg a taxim. Fizettem. Még borravalót is adtam. Erre felénk vidéken nem túl drága a taxi. A kávézóban rendeltem egy forró cappucino-t, majd leültem egy géphez. Memória kártya be, jelszó rendben, de meglepetésemre egy kulcs is volt a borítékban. Egy csomagmegőrző kulcsa. Ritka, de nem először fordult elő.
Jürgen Staenku. 48 éves, elvált. Gyerek nincs. Jómódú régiség kereskedő. Prága. Fedősztori egy Piovanni nevű fiatal írót viszek Prágába dedikálni. Remek, még bébicsőszködhetek is. Soha nem hallottam erről az íróról, pedig sokat olvasok. Indulás ma délután. A dedikálás is le van szervezve. Nem lesz túl sok időm, de a kávézó ahol a dedikálás lesz, két háznyira van Jürgen üzletétől. Lassan megiszom maradék forró italom és indulok a pályaudvarra. A csomagmegőrzőben egy borítékban csak a megszokott új iratok és egy Mercedes kulcsa. A parkolóban egyetlen egy Mercedes parkolt, legnagyobb meglepetésemre vadonatúj. Bár nem volt feltűnő, de mégis gyönyörű darab. Zsebemből elővettem egy kis körömcsipeszt, megfogtam a memóriakártyát és meggyújtottam. Mint ahogy szokott, hangosan, sercegve, pillanatok alatt elégett. Bepattantam az autóba és már gurultam is tovább...
Pontban a megbeszélt helyen, összeszedtem emberem és már száguldottam is Prága felé. A rend kedvéért fekete Armani öltönyt és fehér inget vettem fel fekete nyakkendővel. Piovanni úrnak fel se tűnt és itt jegyezném meg halkan, hogy csak a szerepem kedvéért teszem mindig oda, hogy úr. Nem éppen nagyvilági ember. Inkább amolyan művészlélek amit mi sem bizonyít jobban, hogy a csomagtartóban a szövetkabátom mellett a fotós felszerelése pihent. Az út eleinte jóízű beszélgetésben nőkről, fociról, majd csöndben, magányba burkolózva telt.
Brno-ban tettem egy kis kitérőt. Az Ikeában vettem ezt azt. Az út csendjét csak a cseh autópálya jellegzetes ütemes kattogása törte meg. Ki nem állhatom. Még jó, hogy nincs vesekövem, mert kirázta volna belőlem, Merci ide, vagy oda... Estére értünk Prágába. Mivel Piovanni úr türelmetlen volt, így először a kávézóhoz mentem. A kávézó nem messze volt a Károly hídtól és arra számítottam, hogy még így este felé sem fogok parkolóhelyet találni. Tévedtem. Szinte teljesen kihalt volt a környék autósok szempontjából. Turisták sétáltak bőven, de nem nevezném tömegnek. A kávéháztól nem messze parkoltam le. Piovanni úr izgatottan, bár a hosszú utazástól teljesen elgémberedve, kipattant az autóból még a kabátját is elfelejtette magára venni. Gyorsan ráadtam, nem véletlenül. Korábban egy nyomkövetőt rejtettem el benne a biztonság kedvéért, nehogy bajba sodorjon. Sietős léptekkel elindult a kávézóba. Tömeg nem volt így tudtam, nem sok időm van talán fél óra. Felnyitottam a csomagtartót, majd az Ikeában vásárolt csomagot kibontottam. Egy fekete aktatáska volt benne. Felpattintottam a zárat és elégedetten nyugtáztam magamban, hogy rendben van a tartalma.
Jürgen elég sokáig benn tartózkodott az üzletben. Mikor beléptem fel se nézett asztala mögül. A hosszú üzlet végéből nyílott irodája, ajtaja tárva nyitva, így tökéletesen látta azt, aki üzletébe eme késői órán belép. Megfordítottam a táblát, closed, majd halkan elfordítottam a zárban a kulcsot. Illedelmesen köszöntem, majd egyből a lényegre tértem.
-Hoztam valamit, amire vethetne egy pillantást.- Ezzel elővettem az aktatáskámból egy kis fa ládikát. Rózsafa, díszes faragással. Jürgen arca elsápadt a meglepetéstől.
- Neeem! Ez nem letezik! Ez nem lehet áz!- mondta enyhe német akcentussal.
- De igen! - Ezzel felpattant székéből, átviharzott az irodája másik végébe. Egy ócska irattartó szekrényben kezdett izgatottan kotorászni úgy, hogy derékig eltűnt benne. Kisvártatva megjelent egy megszólalásig hasonló dobozkával. Oldalaikon a mintázat egymás negatív és pozitív mintái voltak. Óvatosan összeillesztette őket, majd a két ellentétes sarkán megnyomott egy egy faragott mintát. Kattant egyet a ládika, majd egy hosszú, nagyon vékony fa pálcika csúszott ki mindkét dobozból. Olyannyira vékony volt, mint egy fogpiszkáló. Réz menetes az egyik, a másik pedig menetes foglalatban végződött. Mester munka! Ennyire vékony, menetes, foglalattal ráadásul rézből. Mester munka! De nem is ez volt a legfeltűnőbb, hanem a formája. Háromszögletű volt. Nem egyenlő oldalakkal. Jürgen ettől izgatott lett, összecsavarozta majd az összeillesztett fa ládikákat kezdte fürkészni. Ez itt legalább 100éves. Mintha olvasna a gondolataimban, vagy hangosan gondolkodtam nem tudom, így szólt:
- Válóbán legáláb 100 eves! Óvátosán kell vele bánni. Titkokát rejtetek el bene és há eroszákál nyitjuk ki a benne tálálhátó sávvál teli üveg eltörik es odá vesz á tártálom, hásonlo modon, mint a kryptexek, csák, hogy itt áz á lenyeg, hogy áz egyiket á másik nélkül ne lehesen kinyitni.- Egy nagyon apró lukat talált a ládika egyik sarkában. Háromszög forma. Passzolt bele a pálcika. Ahogy lassan becsúsztatta a ládikák zárjai kattogni kezdtek. Majd egyszerre nyílt ki mindkettő. Az egyikben, egy hártya vékony üvegcse köré tekert film volt, míg a másikban egy fekete selyem tok, benne valószínűleg gyémántok. Jürgen szóhoz sem jutott. A döbbenet kiült az arcára. Jürgen többet szóhoz sem jutott. A lövedék nem távozott sem a koponyájából, sem pedig a szívéből! 22-es köpeny nélküli ólom lövedék egy forgótáras, hangtompítós fegyverből. A becsapódás pillanatában deformálódik a lövedék és nincs az a ballisztikus, aki megállapítaná, milyen fegyverből lőtték ki.
A filmet egy fekete kis dobozkába teszem, ami korában is filmtekercsek tárolására szolgált, majd a gyémántokkal teli selyemzsákkal együtt, egy borítékba teszem, majd zakóm belső zsebébe rejtem. Körbe nézek az üzletben, mennyi értéktelen kacat, majd megpillantok a falon egy kis festményt. Alig kisebb mint egy A4-es papírlap. Egyszerű barna fa keretben van, semmi extra. Alatta egy árcédula: 11500 kč. Felkapom az asztalon heverő nagyítót, gyorsan végig pásztázom a festményt, hű az anyja. Eredeti Munkácsynak tűnik, bár ezt ha nyugodt körülmények között tudnám megvizsgálni, na mindegy. Akkor sem hagyom itt, mosolyogtam magamban. Még megnéztem pár apróságot de semmi. Csupa olcsó hamisítvány, kacat. Az irodájában találtam egy aprócska faberge tojást. Az is eredeti volt. Még szép, hogy nem hagytam ott. Órámra pillantottam. Időben vagyok, de lassan menni kell. Kis aktatáskám mélyéről előkerült egy kis tasak. Benne folyadék. Kissé trutyis. A konyha mosogatójába tettem egy bögrét beleöntöttem a tasak tartalmát, majd 10 csepp vizet csepegtettem rá. A gáztűzhely mellett hagytam. A gázcsapot megnyitottam, de csak épp hogy, a szomszédoknak fel sem fog tűnni csak 1-2 nap után. Indulás előtt még egyszer körbe néztem és egy kis meglepetést hagytam a bejárati ajtóban. Behúztam magam után a raktár ajtót és sietve távoztam.
A kocsihoz időben értem vissza. Az állófűtés melegen tartotta az autót. Megjött Piovanni úr is a dedikálásról. Elégedett mosoly ült ki arcára. Megköszönte a szolgálataimat, de ma már nem lesz rám szüksége, menjek vissza a szállodába és nyugodtan feküdjek le. Piovanni néven volt 2 szobafoglalás. Nem volt túl sok csomagunk, nekem egy kisméretű utazó bőrönd, míg Piovanni úrnak egy hátizsákja és a fotós felszerelése. Bejelentkezéskor közöltem a recepcióssal, hogy még nem vesszük birtokba a szobáinkat, de szeretném, ha a csomagjaink felkerülnének. A recepciós intett a londinernek, rámutatott az órájára, hogy az idő pénz, most megdolgozhat érte. 5 eurót nyomtam a kezébe és felküldtem vele a csomagjainkat. A főtér után következő első utcán parkoltam le. Kinyitottam a kesztyűtartót és egy csomag cigarettát vettem elő. Már épp visszacsuktam volna, mikor megpillantottam egy könyvet. A borító hátoldalán Piovanni úr bamba ábrázata tekintett vissza rám. Bekapcsoltam a nyomkövetőt. Tőlem nem messze járkált a Károly hídon. Gondoltam mivel a fotós felszerelése a hotelben van, legfeljebb elmélkedéssel töltheti az időt. Belelapoztam a könyvbe és pár fejezetet elolvastam. Nem is rossz. Gyorsan szaladt az idő. A nyomkövető már egy ideje azt a jelet küldte, hogy egy helyben van. Hmm.
Az autótól csak pár száz méterre egy épületből jöttek a jelek, de alig foghatóan. Kezdtem kissé aggódni, még a végén ez a kölyök lebuktat. Ahogy közeledtem a jel forrásához, egyszerre megvilágosodtam. Amint a kocsma ajtaján beléptem, egyből megpillantottam az asztalon elterült Piovanni urat. Merev részeg volt. Pedig csak 6 üres korsó volt előtte. Intettem a csaposnak, hogy fizetek. 50 eurót fizettem borravalóval. Három utcát cipeltem. Belöktem a hátsó ülésre. Feje hatalmasat koppant az ajtó kartámaszán. Fel se nyögött. A hotelhoz mentem. Fel a szobába, gyorsan lezuhanyoztam, lecseréltem ingem, fehérneműm, összeszedtem a táskáinkat és kijelentkeztem a hotelból. Piovanni ugyan úgy volt, ahogy a kocsiban hagytam. Csomagtartóból elővettem a kék villogót, felraktam a kocsi tetejére és hazáig 180-200km/órával száguldottam. Diplomata autót senki nem állít meg. 2.5 óra alatt otthon voltunk. Remélem ez az írópalánta a kocsmázás utáni dolgokra nem emlékszik majd... 2 nap múlva a hírek közt olvastam: gáz szivárgás miatt felrobbant Prága belvárosában egy bérház. A felújítás alatt álló épület üres volt, csak egy holtestet találtak, valószínű, hogy az épületben található üzlet tulajdonosa az...
http://andreapiovanni.blogspot.com/2011/01/egy-estem-pragaban.html
http://andreapiovanni.blogspot.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése