Sophie

       Sophie illatos gyertyákat gyújt. A kedvenc illata a Pina Colada. Kókusz és Ananász illat terjeng a levegőben. Hangulatos kis második emeleti lakás Sophie második otthona. Itt is „dolgozik” és ide menekül az élet nehéz pillanatai elől. Mindössze két nagyszoba egy fürdő mellékhelységgel és egy konyhából áll a lakás. Semmi extra, semmi csicsa, a nappaliban egy vajsárga kanapé egy kis üvegdohányzó asztallal, egy egyszerű kávébarna vitrin az italoknak, egy ugyanolyan stílusú tv állvány egy tv-vel, és egy elegáns komód. A falak, pasztell barack színűre vannak festve, sötét mahagóni ajtókkal. A fürdőszobában a domináns sarokkád mellett csak egy kis rattan, és egy törölköző tartó szekrény díszeleg. Itt is meggyújtott néhány illatos gyertyát. 

      Sophie szenvedélye a festészet. Gyönyörű képei mindenütt ott vannak, az otthonában, a bérlakásban a falakon, az ügyfelei is vásároltak tőle, vagy külön megrendelésre készített festményt valamelyik ügyfele kérésére a feleségének, sőt még egy galéria tulajdonos is kiállított pár képét. Sophie az órájára pillant, még van bőven ideje az ügyfele érkezéséig. Leheletnyi parfümöt hint nyakára. A parfüm és az illatos gyertya pina colada illat kavalkádja, teljesen átjárja az egész lakást. A nappaliban már a kanapéra előkészített vérvörös fekete csipkével díszített ruhája várja. Könnyedén csúszik végig selymes bőrén. Mintha csak rá öntötték volna. Ujjaival kisimítja a felgyűrődött ráncokat, megigazítja melleinél a ruhát és a fekete csipkés melltartót. Imád a tükörben pózolni, tudatában van annak, hogy harminchét évesen különbül néz ki, mint a mai huszonévesek. Szemei körül nem jelentek meg szarkalábak, ajkai selymesek és puhák, nyaka és keze puhasága vetekszik a legdrágább kínai hernyóselyem puhaságával. Gyönyörű éjfekete hosszú haja fátyolként terül el a vállain és mély dekoltázsán. Százhetven centis, hihetetlen magasságához, mindössze ötvenkét kilójával tökéletes alakot tudhat magáénak, melyre Barbara vicces és pimasz megjegyzéseket is szokott tenni. 

       Halk kopogás hallatszik a bejárati ajtó felől. Megérkezett az ügyfele. Sophie az ajtóhoz siet. A már megszokott eleganciával Frank üdvözli Sophie-t. Frank elegáns fekete öltönyt, fehér inget, egy sötét bordó nyakkendőt és egy fekete alkalmi cipőnek tűnő bakancsot visel. Egyenesen a lakás helyiségeit kezdi átvizsgálni. Sophie csak mosolyog, már megszokta ezt a fajta tortúrát. Frank visszatér a lakás átvizsgálásából. –Minden tiszta. – Szól bele adóvevőjébe, miközben elhagyja Sophie lakását, hogy a lépcsőházban várakozzon. Russel O’Neal nem egy gazdag üzletember, nem is az elnök. Még nem. Ha megnyeri a választásokat, akkor ő lesz Amerika minden idők legfiatalabb elnöke. A választások után nem sokkal tölti be negyvenedik életévét. Villámgyors politikai karrier. Ügyészként elítéltette Amerika legnagyobb maffiahálózatát a Los Diablos-t, majd kormányzóként tett le pár dolgot az asztalra és most elnökjelölt. Lassan sétál fel a második emeletre. Nem a kapkodásról híres, szeret mindenkit megváratni, majd színpadias módon, hirtelen ott terem. Sugárzik belőle az ambíció és rendkívüli magabiztosság. Most is elegáns, mint mindig. Szolid sötétkék Armani öltöny, világoskék Pierre Carden ing, R. O. gravírozott arany inggombokkal, egy kék, szürke, és egy vékony narancs csíkkal díszített nyakkendő, egy elegáns fekete bőrcipővel. Ujján egy gyémánttal kirakott arany pecsétgyűrű, és a hozzá passzoló egyedi készítésű és mintázatú arany Rolex, gyémánttal párosítva. Sophie le van nyűgözve a tökéletes megjelenésű férfitól. Meg se tud hirtelen szólalni. Mr. O’ Neal int Frank-nek, hogy minden rendben, kinn várja meg. Frank bólint és elindul a lépcsőn lefele. Sophie úgy csukja be a férfi mögött az ajtót, hogy egész testével érzékien hozzásimul, meg cirógatja arcát, majd átöleli. 

     – Nem is hiányoztam édes?- Sophie ahogy ezeket a szavakat gyermeki gügyögéssel suttogja, a Férfi teljesen elpirul. 

     – Hogy lásd mennyire hiányoztál, kapsz tőlem egy kis ajándékot. – Benyúl a zakó belső zsebébe, majd egy fekete bársonnyal borított kis dobozt vesz elő. Sophie szemérmesen lehunyja szemeit, elfordítja arcát, s kecsesen bólint, majd elveszi a felé nyújtott dobozt. Kisé izgatott, de sejti, mi lehet benne. Felpattintja a doboz zárját, majd kinyitja a dobozt. Sophie szemei ugyanakkorára kerekedik, mint mikor megtudta, hogy babája fog születni. Egy csodálatos egy karátos gyémánttal kirakott antik nyakék. Sophie közel áll ahhoz, hogy elájuljon. Nem bír betelni a látvánnyal. Először fel se meri próbálni, de aztán remegő kezekkel felteszi a nyakába.

    – Bekapcsolná Elnök úr? – Ez annyira, jókedvre derítette, hogy el is feledkezett arról, hogy egy kisebb vagyont ér az a nyakék, amit az imént kapott ajándékba. Sophie a távirányítóval kissé felerősíti a zenét, ami eddig lágyan szólt. Megfordul, és mélyen a férfi szemébe néz, majd tüzes szenvedéllyel így szól: 

   – Russel. Azt akarom, hogy addig szeretkezzünk, amíg a kimerültségtől össze nem rogyunk! – A férfi válasz kép szenvedéllyel kezdi ölelni és csókolni. Sophie állja a csókok özönét, s közben próbálja az öltönyből kihámozni a férfit. 

   – óh, Russel! Én elnököm! – Russel jobb kezével átöleli és a tarkóját tartva szenvedélyesen öleli és csókolja Sophie-t. Bal kezével a nő ruhája alatt a combját simítva, bugyiját keresi. Sophie kislányosan felsikkant. Megtalálta és erotikusan, de vadul le is rántotta a kis ruhadarabot. A férfit már csak a kigombolt nadrág tartja vissza, hogy kielégíthesse perverz vágyait. Sophie ellöki magától egyenesen a kanapé irányába. Russel enged a gravitációnak és a kanapéra zuhan. A nő veszedelmes kéjjel veti rá magát a férfire, szabályosan leszaggatja róla a nadrágját, majd az ölébe ugrik. Szenvedélyes szeretkezés veszi kezdetét. Alig várta Russel, hogy végre ismét együtt lehessenek, most kiélheti mocskos perverzitását. Imádja, ha szeretkezés közben fojtogathatja a partnerét. Sophie eltűri ezt a fajta perverzitást, hisz csak ritkán találkoznak és ezért pluszban nem kevés pénzt kap és ez a mai ajándék, nagyon kitett magáért az elnök úr. 

Negyed óra elteltével lassan a szeretkezés végéhez érnek, aminek Sophie már igazán örül, mert ő kevésbé annyira élvezi az egyre erősödő fojtogatást, mint Russel. Sophie kezdi rosszul érezni magát, egyre nehezebben kap levegőt, tátog, mint a partra vetett hal. Belemarkol a torkát szorító erős férfi karjába, de Russel észre sem veszi, hogy a nő szenved, és nem kap levegőt. A férfi vadul fojtatja, megállás nélkül, érzi, hogy már közel a csúcs. Sophie próbál a férfi karjaiból szabadulni, karmolja és üti a karját, de Russel ettől csak jobban izgalomba jön, fel se tűnik neki, hogy partnere nem a szexet élvezi, hanem az életéért küzd. Sophie szemei kidüllednek, a szíve zakatol, az összes hajszálér elpattan a szemében, az orrán és száján rózsaszín habképződmény jelenik meg. Még egyszer erőt vesz magán, a férfi karjába és mellébe mar, eredménytelenül. Sophie orrából egy csepp vér lecsurog az ajkára. Elengedi Russel karját és mellét, kezd elsötétülni körülötte minden. Russel még erőteljesebben szorítja Sophie torkát, majd az élvezettől erőteljesen felnyög. Még másodpercekig szorítja partnerét. Élete leggyönyörteljesebb együttléte volt a mai. Félájultan zuhan a kanapéra a nő mellé, majd lihegve így szól 

    – Istennő vagy Sophie – A férfi lehunyt szemekkel hangos lihegéssel várja, hogy Sophie megerősítse az aznapi szeretői teljesítményét, de Sophie nem válaszol.

   – Sophie!? – szólítja meg ismét a férfi, amire most sem kap feleletet. Lassan kezd magáhoztérni és kinyitja a szemeit. Megpillantja Sophie arcán a vért, de az idegszálai még képtelenek eljuttatni agyához az információt, hogy Sophie mozdulatlan és nem válaszol. Russel a nő fölé hajol, megfogja arcát 

   – Sophie??? - kicsit megrázza, de a nő most sem felel, csak üveges szemekkel bámul maga elé 

   – Sophie???, Sophie???  – de most sem kap választ. 

   – Jézusom!!! – kiállt fel. Russelben tudatosul, hogy mi történt és rémülten ugrik fel a kanapéról a mozdulatlan nő mellől. Fejét fogva idegesen káromkodva sétál fel alá a lakásban, próbálja összeszedni a gondolatait, de jobb híján csak a lakásban szanaszét dobált ruhadarabokban bukdácsol. 

    –Most mi a fenét csináljak? Bassza meg!!! Bassza meg!!! – Russel az ujjait tördelve s a haját tépkedve idegesen mászkál fel s alá. Remegő kezekkel kutatja a földön szanaszét hagyott ruháit. A zakója zsebéből előveszi telefonját, de idegességében elejti, ami begurul a kanapé alá. Megpillantja Sophie mozdulatlan testét. Elfogja a félelem. Gyomra görcsösen összerándul, majd félelmében, mint egy kisgyerek elfogja a sírás. Felkapja ingjét és a nő holtestére dobja, hogy arcát letakarja. Nem bírja a látványt és kidobja a taccsot, egyenesen bele a fotelba. Russel minden erejével azon küzd, hogy kicsit összeszedje magát. 

    – Jézusom, muszáj telefonálnom –. Nagy nehezen bemászik a kanapé alá, hogy kivegye a telefonját, de ahogy megtaszítja a kanapét Sophie karja élettelenül lecsúszik az ágyról és megérinti a férfit. 

    – ÁÁÁÁ!!!- kiált fel és telefonját görcsösen szorítva ugrik fel a kanapé mellől. Ijedtében bevizel. Kis híján szívinfarktust kapott. Zokogva rogy le a szoba egy távolabbi sarkában, majd remegő ujjakkal tárcsázni kezd. Kicsöng. Egy búgás. Majd még egy. Végül a harmadik kicsöngés után kapcsol. 

   – Igen?- szól bele egy férfi a vonal túlsó végén.     –  Nagy baj van ! –...

Barbara és a rejtélyes idegen

    – Hö-hö-hö, intézzük el a lehető leggyorsabban, aztán húzzunk a Castillo-ba mert a kurvák, már várnak –

  – Kussolj már te érzéketlen fatuskó!  Különben is. Büdös vagy! – A folyosón csak épp, hogy pislákolnak a lámpák fénye. Mintha valami hiba lenne az elektromos rendszerben.   

  – Ez lesz az. – A csengő magas sípoló fennhangon visít bele az éjszakába. Semmi reakció. Semmi zörej nem hallatszik bentről. A vaskos ujj, ami teljesen kitöltötte a ráhúzott fekete bőrkesztyűt, ismét a csengőnek feszül.

  – Mi lesz már? 

  – Te gyökér! Mi lenne, ha nem türelmetlenkednél? Úgy viselkedsz, mint egy zöldfülű amatőr. 

Egyre erősödő zörej hallatszik a lakásból.

– Te végig kussolsz! Mára már elegem van belőled! Legalább a port törölnéd le az orrodról! – Majd emberünk egy laza taslival zárja le a beszélgetést.  Hangos zörgéssel nyílnak a zárak, majd résnyire, ameddig a lánc enged, kinyílik az ajtó…

Barbara legnagyobb döbbenetére nem Sophie áll az ajtóban, hanem két férfi. Barbarához közelebbi, egy közel két méter magas hústorony, fekete, kigombolt szövet kabátban, elegáns bőrcipőben, sötétszürke hajszálcsíkozott öltönyben, világoskék csíkos ingben egy vastag kék-fehér csíkos nyakkendővel fekete bőrkesztyűben. Szőkés barna rövidre nyírt haja engedni láttatja redőzött homlokát és hatalmas elálló füleit. Mély szemgödrében érzéketlenséget sugárzó, kék szemével bámul Barbarára. Ha nem lenne olyan péppé vert bokszolóra emlékeztető arca, még sármosnak is mondhatnánk. Már kezdenek az évek kiülni az arcára, bár csak a homloka és a szeme körül jelentek meg a ráncok, ez megtévesztheti az embert a korát illetően. Vagy ötvennek néz ki, de talán a szája és a nyaka másról tanúskodik, úgy harmincöt, harmincnyolc lehet. A másik férfi egy kis piperkőc kinézetű, tipikus tenyérbe mászó pofával, aki szinte könyörög, hogy végre beverjenek neki egyet. Úgy néz ki, mint ha csak a Hair-ből lépett volna ki. Ócska retro stílusú trapéz nadrág sportcipővel, egy világossárga csíkos ing, amit lehet, hogy nagyapjától nyúlt le, bőrkabátban, bőrkesztyűben, óriási légy napszemüvegben, hátra nyalt félhosszú fekete séróval, ló pofával rágózik. Borzasztó látvány. De minek van napszemüvegben hajnali háromkor? Eléggé fiatal, kölyök képű. Talán huszonöt, ha lehet, a bajsza csak pelyhedzik. Hústorony közelebb lép. Barbarában jelezni kezd a „detektora” és azonnal rácsapja az ajtót a férfira. Hátrább lép az ajtótól, mintha csak azt várná, hogy egy nagy robajjal rátörjék az ajtót, és már készül is, hogy aki elsőnek belép, úgy megrúgja az ágyékát, hogy az többet nem fogja csak vizelésre használni. Ökölbe szorul mind két keze, megfeszül minden izma, már a levegőt is szaporábban veszi, ökölbe szorított tenyere izzadni kezd, de nem történik semmi. Feszült csönd van. Majd Barbara nem bírja tovább, sírás közeli hangon kikiabál:

    – Kik maguk és mit akarnak tőlem? – Barbara torkában érzi a szívverését. Na, most, most törik be az ajtót, gondolja magában Barbara, majd egy mély, rekedtes hang így szól: 

   – Ne haragudjon a késői zavarásért, Phil Dimuro nyomozó és Viny Parker nyomozó vagyunk a rendőrségtől. Szeretnénk beszélni magával. –  Barbara kissé elsápadt és tudatosult benne, hogy az anyjával történt valami. A péppé vert bokszoló képű egy igazolványt emel a kukucskáló elé. Barbara kissé megnyugodni látszik , de azért éberen figyeli az eseményeket. Ismét nyílik az ajtó. Phil Dimuro nyomozó egy képet mutat Barbarának.     

   – Felismeri a képen látható személyt? – A fotó édesanyját ábrázolja. Barbarában mintha eltört volna valami.

   – Igen. Ő az édesanyám. - Egy könnycsepp gördült végig arcán.  

   – Kisasszony, most velünk kellene jönnie. – Invitálja együtt érző hangon a bevert bokszolóképű Phil Dimuro nyomozó. Barbara kissé hezitál és ezt mindkét nyomozó észreveszi. Viny ez miatt kissé idegesen kezd el viselkedni, toporog, dobol a lábával, tördeli az ujjait, csámcsogva kezd el rágózni. Kissé, mintha pánikolna. Ezt Barbara is azonnal észreveszi. Kicsit tétovázva leemeli a kabátját a fogasról. Majd behúzza maga mögött a lakásajtót. Viny egy rövid gúnyos mosollyal jelzi Philnek, hogy minden sínen van. 

A kocsiban Barbara fejét az ablaknak támasztva bámul kifelé. Feltűnik neki, hogy egyre jobban a külvárosi részeken járnak. Egyre jobban gyanússá válik ez a dolog. - Vajon mibe tenyerelhetett édesanyám? – Tette fel magában a kérdést.

– Hova megyünk? – Kérdezi, de válaszra sem méltatják. Viny a piperkőc, retro kinézetű bohóc zsaru, csak kuncog az orra alatt. Phil egy földútra hajt le, már messze járnak a várostól. Egy kietlen tisztás szélén hirtelen lefékezi az autót, majd az első ülésről mindketten kipattannak. Viny vidáman fütyörészve egy hangtompítót vesz elő belső zsebéből, majd a fegyvere csövére kezdi el feltekerni. Phil feltépi a hátsó ajtót, megragadja Barbara karját, aki a rémülettől kissé lemerevedik.

         – Gyere te fattyú! – Barbara a rémülettől hirtelen felocsúdik, mi történik körülötte. Barbara enged az erőszaknak, egyelőre vár a menekülésre legalkalmasabb pillanatra. Ahogy az autó mögé érnek és megpillantja Viny kezében a hangtompítós fegyvert, tudatosul benne, hogy csak másodpercei lehetnek a szabadulásra, vagy őt szabadítják meg a földi léttől. Phil erősen lefogja Barbarát, Viny pedig közelebb lép a fegyverrel, amit Barbarára szegez. Az eddig ellenállást nem tanusító lány, hirtelen megfeszül, csípőjét erősen hátra taszítva Phil legérzékenyebb pontját satuba szorítja, mire azonnal begörbül, mint egy kifli. Viny a meglepettségtől vagy inkább az ijedtségtől abban a pillanatban elsüti a fegyvert, amivel egyből eltalálja Phil hatalmas elálló fülét.

         – Áááá! Te nyomorék, balfasz, gyökér! – Barbara, kihasználva a pillanatnyi zűrzavart, Megpróbálja a röhögéstől fuldokló Viny kezéből kiütni a fegyvert, minek következtében az megint elsül és Phil pechjére most a combját találja el. Phil vérben forgó szemekkel a fájdalomtól felszökött adrenalintól és a sokktól félájultan dől el a porba, mint egy lisztes zsák. Barbara még mindig Vinyvel küzd a fegyverér, míg Viny levegőért küzd, mivel folyamatosan fuldoklik a röhögéstől. Barbara az előbb is jól bevált módszert, bár most szemből, tökéletesen alkalmazza Vinyvel szemben is. Jobb térde a lehető legpontosabban találja el Viny szeme fényét. Barbara a meggyengült férfi kezéből még mindig a fegyvert próbálja megszerezni. Wup, wup. Két fémes furcsa kattanás.     Enged a szorítás,        Viny mélyen Barbara szemébe néz. 

          – Te büdös,     fattyú     kurva! – préseli ki ajkai közt.  Szemei megfeszülnek,     térdei elgyengülnek. 

Egy tántorodott lépés után térdre rogy.   A fegyvert még mindig fogja,    de már nem szorítja, csak a mellkasához. Barbara ijedten nézi a kidülledt szemeket, majd valami melegséget érez a kezén. Rémülten tépi ki Viny kezéből a fegyvert, mire tudatosul benne, hogy az a két furcsa fémes hang a fegyverből jött. Viny még próbál levegőér kapkodni, de már csak hörögve dől el, véres habot fújva a porba. Barbara a látványtól és a történtektől sokkos állapotban, fegyverrel a kezében, rohan a földúton vissza a város felé.

Ujjairól és a fegyverről lassan vér csöpög.      Nem a sajátja.    Viny vére.    Lassan   önkívületi állapotba kerül.     Már nem rohan,       csak sétál.     A lámpafények vonalakat rajzolnak,   elmosódnak,      a hangok eltorzulnak,     és olyan állapotban sétál,       mint aki az aranylövés előtti utolsó adagját lőtte be magának. 

A lábai csak előre fele viszik.        Már nem sétál,        csak botorkál.      Egy szűk sikátor kukái közt feladja, elfáradt, kikészült, idegileg teljesen lenullázódott. Rongybabaként csuklik össze két kuka közé. 

          – Ha még egyszer meglátlak a kocsmámban eltöröm mindkét lábad! – Ebben a pillanatban western film főhősöket megszégyenítő mozdulattal dobja ki a kidobó a félrészeg borostás pacákot, be a kukák közé. Csörögnek-zörögnek az üvegek, a zakójára ragadt szemetet próbálja lesöpörni magáról, majd megpillantja a lányt, majd a véres kezét, kezében a hangtompítós fegyvert.    – Jézusom! Barbara!?! 

Barbara

 6 évvel korábban 

  Barbara épp az iskolából tart hazafelé. A sárga iskolabuszon a barátaival beszélget, mint mindig. Mi lehet a 13 éves lányoknál ebben a korban a téma, még szép hogy nem a suli. A pasik. Most is épp a suli focicsapatának a legjóképűbb irányítójáról beszélnek. Barbara a sulitól mindössze 15 percre lakik édesanyjával. Édesapja még anyja terhessége alatt lelépett egy pincérnővel. Az iskolában senki nem tudja, hogy mi Barbara édesanyja foglalkozása. Prostituált. Szégyelli is magát miatta, hogy a barátainak hazudnia kell az anyjáról. Ahogy a tölgyfákkal kirakott sorra ér a busz Barbara gyomra görcsösen összeszorul. Tudja, nemsokára haza ér. Haza, otthon, haza, otthon ezek a szavak keveregnek benne. Édesanyja a legjobb anya a földön, de mégis szégyent érez miatta. Soha nem tudta elfogadni, hogy anyja egy kurva. Bár nem közönséges kurva, hanem megbecsült kurva. Csak a felső 10.000-ből vannak állandó kuncsaftjai. Csak úgy ismerik, hogy „a piros ruhás nő”. Megtesz mindent azért, hogy a lányának ne kelljen nélkülöznie, mint egykoron neki.

     Barbara megkap mindent és meg is becsüli azt. Cserébe az évfolyam legjobb tanulója, színjátszó körbe jár és sportol is. Elég férfias sportágat választott magának, karate edzésekre jár és a szamuráj kardokat is elég ügyesen forgatja pedig még csak 14 éves lesz. Barbara soha nem látta anyját egyetlen egy férfival sem, egyrészt nagyon ügyel a diszkrécióra, erre a célra bérbe vett egy kis lakást, másrészt így is elég kellemetlen Barbarának, hogy mivel keresi az anyja a mindennapit. Sophie egyetlen dolgot nem tud megadni lányának. Egy apát. Ez igen csak érezhetővé vált, ahogy Barbara belépett a kamaszkorba. A busz éles fékcsikorgására összerezzenik Barbara, ilyenkor, mikor megáll a ház előtt a busz, különös félelem fogja el Barbarát. Egy leírhatatlan és megmagyarázhatatlan félelem, félelem a szégyen miatt, a következmények miatt, mi van, ha kiderül az igazság? Mit fognak szólni a barátaim? Vajon a barátaim maradnának vagy hátat fordítanának, vagy kiutálnának? Ezekkel a gondolatokkal indul el Barbara a busz ajtaja felé, egy pillanatra megáll, hátra fordul, és a barátaira néz.

      – Sziasztok! Jó hétvégét! – Mindannyian barátságosan mosolyognak Barbarára. Ez olyan megerősítés volt számára, igen a barátunk vagy, szeretünk és veled vagyunk. De ezt a barátai nem is sejtették, hogy Barbara számára ilyen fontos a barátságuk. Amint lépcsőfokról halad lépcsőfokra úgy izgul egyre jobban. Ebből persze barátai mit se vesznek észre. Mindkét lábával eléri a járdát. Lopva körültekint az utcán, mint ha valami bűnöző lenne és épp egy bankot készülne kirámolni. Hangos robajjal becsapódik mögötte a vaskos öreg busz ajtaja. A sofőr próbálja sebességbe tuszkolni, de az csak kerreg és kattog. Barbara lassan visszafordul egy utolsó ellenőrzés, barátok rendben, minden megy tovább a maga medrében a forgatókönyv szerint. 

         A busz motorja keservesen felbőg, és lassan elindul. Ahogy távolodik, Barbara úgy nyugszik meg. Nem mozdul, csak áll és néz a busz után, ahogy befordul a következő utcán. Huss, elszállt a félelem, elillant a feszültség, mintha ott se lett volna.

Fellendíti vállára iskolatáskáját és elindul a bejárat felé. A lépcsőház bejárata fából készült, egyszerű mintákkal olajzöldre festve. Maga nemében páratlan. Az egész utcában nincs még egy ilyen ronda ajtó, pedig igen hosszú utcában laknak. A házmesternek igen groteszk elképzelése van arról, hogy hogyan kell kinéznie egy elegáns lakóház lépcsőház ajtajának. Barbara fejét csóválgatva veszi útját a postaládákhoz.

       – Üres. Üres. – Mondogatja magában, pedig sose üres. Sose. Pillanatig el is gondolkodik ezen, de aztán folytatja útját a lift felé. A lépcsőházat elég modern stílusban újították fel. Barátságosabb színek, több világítás, semmi szemét, a kapun biztonsági beléptető rendszer csak az tud bejönni, akinek van belépési kódja, na meg persze kulcsa. 

       A lift az ötödik emeleten áll meg. Ez a legfelső szint. Nem túl nagy, de nem is túl kis lakásban laknak. Három szoba, nappali, konyha, étkező, fürdő és egy hatalmas terasz, ahonnan gyönyörű panoráma nyílik az Elizabeth parkra. Sophie úgy alakította ki otthonukat, hogy az minden téren harmonikus legyen. Barbara első útja a konyhába vezet. Lerúgja cipőjét, és félúton a konyha és a bejárat közt egy lezser, kamaszos mozdulattal behajítja szobájába táskáját. A bejárattól egy hosszú folyosó vezet a nappaliba, a folyosóról nyílik a mellékhelység és a fürdőszoba, valamint a kamra. A nappaliba lépve a nappali baloldali fala közepéből egy kisebb folyosó vezet Sophie hálójához, és a dolgozó szobájához. A hosszú folyosóval szemben a nappali túl végében nyílik Barbara szobája. A tágas amerikai konyha a lehető legjobban fel van szerelve. A nappali csúcspontja a hatalmas terasz ajtó. Kétszárnyas, szárnyanként dupla nyitási lehetőség, közel négy méter széles, ahonnan az óriási teraszra ér az ember. Barbara szeretett volna már partit rendezni, de a félelme miatt még a barátnőit se hívja meg magához. Pedig semmi akadály se lenne, nincs tiltva. 

       Barbara megtámadja a hűtőt. A legnagyobb meglepetésére nem talál benne semmit. Az alapvető élelmiszerek meg vannak, de semmi cetli, hogy „ezt edd meg” vagy, hogy „ehhez csinálj tésztát”, semmi. Ez viszont már nem túl jó előérzeteket csal ki Barbarából. Este Sophie nem jött haza, nem is telefonált, és a szokásos cetli sincs. Barbarában egyre jobban kezdett körvonalazódni, hogy valami nincs rendjén. Anyja túlságosan is aggódva oltalmazza lányát, amit persze próbál minél kevésbé feltűnően csinálni, de hát a kamasz lánya partner benne. Úgy tesz, mint ha észre se venné, hogy anyja mennyire próbálja óvni. Tanácstalanul áll a hűtő előtt. Úgy dönt, hogy készít egy egyszerű salátát, amíg anyja hazaér, addig azzal kibírja. Utána meg együtt készítenek valami finomat. Ezekkel a gondolatokkal próbálja hitetgetni magát, de a szívében, legbelül érzi, hogy baj van. A zöldségeket egyenként aprítja fel mesterszakácsokat megszégyenítő sebességgel és precizitással. Mintha köténnyel és fakanállal a kezében született volna. Barbara mindig is szeretett a konyhában tüsténkedni, de egy percig se gondolt arra, hogy szakács legyen. Majd egyszer sebész szeretne lenni. Ahogy a tál salátával ül a teraszon, a fákra tapad a tekintete és látja, hogy napok alatt mekkorát nőttek az új tavaszi levelek. A fogai alatt csak úgy ropognak a friss zöldségek és akár mennyire próbálja elhessegetni, nem bír szabadulni a gondolattól, hogy valami történt anyjával. Hiába a harmonikus park és a fák, hiába az egészséges étel. 

      Barbara éles süvítő hangra riad fel álmából. A tavaszi fáradtság és az iskolai stressz a hobbijaival elfárasztotta a hét végére ezt a törékeny pici lányt. Eltelik néhány másodperc mire magához tér mély álmából és tudatosul benne, hogy csengetnek. Hirtelen az órájára pillant.

– Jézus! Hajnali három. – Felpattan a kanapéról és rohan a bejárati ajtóhoz. 
– Anya? – Kérdi hangosan és már nyitja is az ajtót. Ahogy az ajtó kinyílik rémisztő látvány fogadja. Számára ez volt élete legrosszabb és legrémisztőbb éjszakája...

Első fejezet

       Kopp,   kopp,   kopp. Mindössze egy lassú, de ütemes női cipő kopogása töri meg az éjszaka csöndjét. A járda mentén haloványan világítanak csak a lámpák, ahhoz képest, hogy egy jó módú környék még autók sem parkolnak sehol. Egy kíváncsiskodó macska kidugja fejét a lehullott sárga levelek közül amint elhalad mellette a nő. Ahogy hosszú szőrme kabátja az orra előtt suhan el összerezzenik. Karmait kimereszti, vicsorít és zilálva fujtatni kezd. A nő ügyet sem vet a macskára, sétál tovább. Az őszi hűvös szellő bele kap a nyitottan hagyott hosszú kabátba. A hűs levegő beszökik a fekete, ezüst csíkos, pántos mély dekoltázsú felsője alá és végigsimogatja hasát, hátát, tarkóját majd meglebbenti hosszú fekete haját. Lepelként hullnak vissza egyenes fürtjei, melyek így eltakarják mandula formájú gesztenyebarna szemeit. 

      Ahogy elhalad egy postaláda mellett, ujjaival megérinti. Megáll, a ház felé fordul, egy pillanatra halvány gúnyos mosoly ül ki ajka jobb csücskébe, majd lassan elindul a sűrű zöld gyepen a rózsák közt a bejárat felé. Talpának nyomai láthatóak maradnak a füvön, ahogy a vékony és törékeny nő átsuhan a kerten. A veranda lépcsőjén az utat a kézzel készített faragásokkal díszített, hatalmas natúr tölgyfa ajtóig már szinte hangtalanul teszi meg. 

Bimm, bamm. 

      A csengő, majd a whisky-s pohár hatalmas koppanása és a jégdarabok gurulása a parkettán, megtörték az éjszaka csendjében magába roskadó férfi elmélkedését. Pulzusa felszökött, a homlokán gyöngyöződik egy kis verejték. Kiszáradt a szája, pedig pár pillanattal korábban kortyolt még egyet jeges italából. Nehézkesé vált a légzése is. Próbál egy mély levegőt tuszkolni tüdejébe, majd erőt vesz magán, belemarkol a fotelja karfájába, az ujjbegyei teljesen elfehérednek. Ahogy feláll, mély foteléből úgy fújja ki az előbb még nehézkesen letuszkolt levegőt. Ismét mély levegőt vesz, megigazítja elegáns nyakkendőjét, visszagombolja ingujját, kezével beletúr enyhén őszülő sötétbarna hajába, majd elindul az ajtó felé. Ahogy a hallon át halad, vet egy utolsó, magabiztos pillantást a tükörbe, majd nyugtázza magában, kora ellenére, még mindig határozott, sármos, és jóképű. Szemei alatt már régóta barázdált a bőre. Egy megfáradt, keserűségtől sápadt, öregember nézett vissza a tükörből a 48 éves férfire. Önmagát próbálja becsapni, vagy csak nem veszi észre a ráncokat és az ősz hajszálakat?

      Kissé nehézkes léptekkel az ajtóhoz lép, nyel egy nagyot s rekedtes hangon megszólal:

- Ki az? –pillanatnyi hallgatás majd a legnagyobb döbbenetére egy fiatal női hang válaszolt.

- Emili vagyok, hazafelé tartok, de valahogy eltévedtem, tudna segíteni?

A férfi mintegy megkönnyebbülten, hatalmasat sóhajt. Zavarában még el is mosolyodik. Mintha másvalakire számított volna. Megtörli homlokát, majd észreveszi, hogy csordogál a háta közepén a verejték. Lassan de biztosan megnyugszik miközben az ajtó nehézkes zárjait nyitja. Mozdul a kilincs, nyílik az ajtó és megpillantja a lányt. Pimaszul fiatal, vékony és törékeny alig 160 centi magas, talán kínai vagy japán vér csörgedezhet az ereiben. Nem lehet több 18 esetleg 19 évesnél. A kislányos tekintete, ártatlan mosolya a kis gödröcskék az arcán szinte megbabonázza a férfit. El is mosolyodik.

-                  -Szia – csönd. Az ajkára fagyott az „Emili” és a mosoly. Furcsa érzés kerítette hatalmába.

Ismét kiszáradt a szája nem kap levegőt és most érzi, hogy egyre jobban feszülnek a szemgolyói, mintha ki akarnának ugrani a helyükről. Ledermed, furcsa, érdekes hangot hall, mint mikor a kutyája jóízűen rágja a vasárnapi ebédből megmaradt csontokat. Teste megfeszül, furcsa melegség önti el.

      Miss Lee arcát, egy elégedett mosoly hagy el majd erőteljesebben markolja meg a Hatori Hanzoját és egy elegáns mozdulattal tövig nyomja kardját a férfiban. Egy árva hang se volt képes elhagyni a férfi torkát, miután sebészi precizitással a bal lengőbordája alatt beszúrt kard felfele a tüdőn és a légcsőn át a gerinc mellett a tarkója irányába keresztülhatolt. Miss Lee még nézte volna a haláltusát, de a nyílt utca nem volt számára túl biztonságos és sietett. Ahogy tövig nyomta a kardot, az keresztülszúrta a férfi kisagyát is és azonnal meghalt.   

     Hangtalan rogyott össze a kézzel faragott tölgyfaajtajában. Arccal a verandán, kezei maga mellet, mint ha csak egy elferdült partiról jött volna haza tök részegen csak nem ért el a hálószobáig. A vér csak lassan kezd szivárogni alóla kis tócsában. A lány mélyet szippant egy szál vörös rózsába, amit még jövet szakított a kertben. A férfi testére dobja. Lehajol, majd olyan kecsesen törli meg egy mozdulattal kardját a férfi világoskék csíkos ingjében, mintha az számára egy hétköznapi rutin lenne. Körbepillant. Az utca teljesen kihalt. Egyedül a szél erősödött fel mely most kissé jobban lebegteti meg kabátját és fekete haját. Ugyanazzal a nesztelen léptekkel hagyja el a verandát, ahogy érkezett. A járdához érve csak egy lassú ütemes kopogás töri meg a csendet. 

     Kopp,    kopp,    kopp,    kopp…