Első fejezet

       Kopp,   kopp,   kopp. Mindössze egy lassú, de ütemes női cipő kopogása töri meg az éjszaka csöndjét. A járda mentén haloványan világítanak csak a lámpák, ahhoz képest, hogy egy jó módú környék még autók sem parkolnak sehol. Egy kíváncsiskodó macska kidugja fejét a lehullott sárga levelek közül amint elhalad mellette a nő. Ahogy hosszú szőrme kabátja az orra előtt suhan el összerezzenik. Karmait kimereszti, vicsorít és zilálva fujtatni kezd. A nő ügyet sem vet a macskára, sétál tovább. Az őszi hűvös szellő bele kap a nyitottan hagyott hosszú kabátba. A hűs levegő beszökik a fekete, ezüst csíkos, pántos mély dekoltázsú felsője alá és végigsimogatja hasát, hátát, tarkóját majd meglebbenti hosszú fekete haját. Lepelként hullnak vissza egyenes fürtjei, melyek így eltakarják mandula formájú gesztenyebarna szemeit. 

      Ahogy elhalad egy postaláda mellett, ujjaival megérinti. Megáll, a ház felé fordul, egy pillanatra halvány gúnyos mosoly ül ki ajka jobb csücskébe, majd lassan elindul a sűrű zöld gyepen a rózsák közt a bejárat felé. Talpának nyomai láthatóak maradnak a füvön, ahogy a vékony és törékeny nő átsuhan a kerten. A veranda lépcsőjén az utat a kézzel készített faragásokkal díszített, hatalmas natúr tölgyfa ajtóig már szinte hangtalanul teszi meg. 

Bimm, bamm. 

      A csengő, majd a whisky-s pohár hatalmas koppanása és a jégdarabok gurulása a parkettán, megtörték az éjszaka csendjében magába roskadó férfi elmélkedését. Pulzusa felszökött, a homlokán gyöngyöződik egy kis verejték. Kiszáradt a szája, pedig pár pillanattal korábban kortyolt még egyet jeges italából. Nehézkesé vált a légzése is. Próbál egy mély levegőt tuszkolni tüdejébe, majd erőt vesz magán, belemarkol a fotelja karfájába, az ujjbegyei teljesen elfehérednek. Ahogy feláll, mély foteléből úgy fújja ki az előbb még nehézkesen letuszkolt levegőt. Ismét mély levegőt vesz, megigazítja elegáns nyakkendőjét, visszagombolja ingujját, kezével beletúr enyhén őszülő sötétbarna hajába, majd elindul az ajtó felé. Ahogy a hallon át halad, vet egy utolsó, magabiztos pillantást a tükörbe, majd nyugtázza magában, kora ellenére, még mindig határozott, sármos, és jóképű. Szemei alatt már régóta barázdált a bőre. Egy megfáradt, keserűségtől sápadt, öregember nézett vissza a tükörből a 48 éves férfire. Önmagát próbálja becsapni, vagy csak nem veszi észre a ráncokat és az ősz hajszálakat?

      Kissé nehézkes léptekkel az ajtóhoz lép, nyel egy nagyot s rekedtes hangon megszólal:

- Ki az? –pillanatnyi hallgatás majd a legnagyobb döbbenetére egy fiatal női hang válaszolt.

- Emili vagyok, hazafelé tartok, de valahogy eltévedtem, tudna segíteni?

A férfi mintegy megkönnyebbülten, hatalmasat sóhajt. Zavarában még el is mosolyodik. Mintha másvalakire számított volna. Megtörli homlokát, majd észreveszi, hogy csordogál a háta közepén a verejték. Lassan de biztosan megnyugszik miközben az ajtó nehézkes zárjait nyitja. Mozdul a kilincs, nyílik az ajtó és megpillantja a lányt. Pimaszul fiatal, vékony és törékeny alig 160 centi magas, talán kínai vagy japán vér csörgedezhet az ereiben. Nem lehet több 18 esetleg 19 évesnél. A kislányos tekintete, ártatlan mosolya a kis gödröcskék az arcán szinte megbabonázza a férfit. El is mosolyodik.

-                  -Szia – csönd. Az ajkára fagyott az „Emili” és a mosoly. Furcsa érzés kerítette hatalmába.

Ismét kiszáradt a szája nem kap levegőt és most érzi, hogy egyre jobban feszülnek a szemgolyói, mintha ki akarnának ugrani a helyükről. Ledermed, furcsa, érdekes hangot hall, mint mikor a kutyája jóízűen rágja a vasárnapi ebédből megmaradt csontokat. Teste megfeszül, furcsa melegség önti el.

      Miss Lee arcát, egy elégedett mosoly hagy el majd erőteljesebben markolja meg a Hatori Hanzoját és egy elegáns mozdulattal tövig nyomja kardját a férfiban. Egy árva hang se volt képes elhagyni a férfi torkát, miután sebészi precizitással a bal lengőbordája alatt beszúrt kard felfele a tüdőn és a légcsőn át a gerinc mellett a tarkója irányába keresztülhatolt. Miss Lee még nézte volna a haláltusát, de a nyílt utca nem volt számára túl biztonságos és sietett. Ahogy tövig nyomta a kardot, az keresztülszúrta a férfi kisagyát is és azonnal meghalt.   

     Hangtalan rogyott össze a kézzel faragott tölgyfaajtajában. Arccal a verandán, kezei maga mellet, mint ha csak egy elferdült partiról jött volna haza tök részegen csak nem ért el a hálószobáig. A vér csak lassan kezd szivárogni alóla kis tócsában. A lány mélyet szippant egy szál vörös rózsába, amit még jövet szakított a kertben. A férfi testére dobja. Lehajol, majd olyan kecsesen törli meg egy mozdulattal kardját a férfi világoskék csíkos ingjében, mintha az számára egy hétköznapi rutin lenne. Körbepillant. Az utca teljesen kihalt. Egyedül a szél erősödött fel mely most kissé jobban lebegteti meg kabátját és fekete haját. Ugyanazzal a nesztelen léptekkel hagyja el a verandát, ahogy érkezett. A járdához érve csak egy lassú ütemes kopogás töri meg a csendet. 

     Kopp,    kopp,    kopp,    kopp…