Sophie

       Sophie illatos gyertyákat gyújt. A kedvenc illata a Pina Colada. Kókusz és Ananász illat terjeng a levegőben. Hangulatos kis második emeleti lakás Sophie második otthona. Itt is „dolgozik” és ide menekül az élet nehéz pillanatai elől. Mindössze két nagyszoba egy fürdő mellékhelységgel és egy konyhából áll a lakás. Semmi extra, semmi csicsa, a nappaliban egy vajsárga kanapé egy kis üvegdohányzó asztallal, egy egyszerű kávébarna vitrin az italoknak, egy ugyanolyan stílusú tv állvány egy tv-vel, és egy elegáns komód. A falak, pasztell barack színűre vannak festve, sötét mahagóni ajtókkal. A fürdőszobában a domináns sarokkád mellett csak egy kis rattan, és egy törölköző tartó szekrény díszeleg. Itt is meggyújtott néhány illatos gyertyát. 

      Sophie szenvedélye a festészet. Gyönyörű képei mindenütt ott vannak, az otthonában, a bérlakásban a falakon, az ügyfelei is vásároltak tőle, vagy külön megrendelésre készített festményt valamelyik ügyfele kérésére a feleségének, sőt még egy galéria tulajdonos is kiállított pár képét. Sophie az órájára pillant, még van bőven ideje az ügyfele érkezéséig. Leheletnyi parfümöt hint nyakára. A parfüm és az illatos gyertya pina colada illat kavalkádja, teljesen átjárja az egész lakást. A nappaliban már a kanapéra előkészített vérvörös fekete csipkével díszített ruhája várja. Könnyedén csúszik végig selymes bőrén. Mintha csak rá öntötték volna. Ujjaival kisimítja a felgyűrődött ráncokat, megigazítja melleinél a ruhát és a fekete csipkés melltartót. Imád a tükörben pózolni, tudatában van annak, hogy harminchét évesen különbül néz ki, mint a mai huszonévesek. Szemei körül nem jelentek meg szarkalábak, ajkai selymesek és puhák, nyaka és keze puhasága vetekszik a legdrágább kínai hernyóselyem puhaságával. Gyönyörű éjfekete hosszú haja fátyolként terül el a vállain és mély dekoltázsán. Százhetven centis, hihetetlen magasságához, mindössze ötvenkét kilójával tökéletes alakot tudhat magáénak, melyre Barbara vicces és pimasz megjegyzéseket is szokott tenni. 

       Halk kopogás hallatszik a bejárati ajtó felől. Megérkezett az ügyfele. Sophie az ajtóhoz siet. A már megszokott eleganciával Frank üdvözli Sophie-t. Frank elegáns fekete öltönyt, fehér inget, egy sötét bordó nyakkendőt és egy fekete alkalmi cipőnek tűnő bakancsot visel. Egyenesen a lakás helyiségeit kezdi átvizsgálni. Sophie csak mosolyog, már megszokta ezt a fajta tortúrát. Frank visszatér a lakás átvizsgálásából. –Minden tiszta. – Szól bele adóvevőjébe, miközben elhagyja Sophie lakását, hogy a lépcsőházban várakozzon. Russel O’Neal nem egy gazdag üzletember, nem is az elnök. Még nem. Ha megnyeri a választásokat, akkor ő lesz Amerika minden idők legfiatalabb elnöke. A választások után nem sokkal tölti be negyvenedik életévét. Villámgyors politikai karrier. Ügyészként elítéltette Amerika legnagyobb maffiahálózatát a Los Diablos-t, majd kormányzóként tett le pár dolgot az asztalra és most elnökjelölt. Lassan sétál fel a második emeletre. Nem a kapkodásról híres, szeret mindenkit megváratni, majd színpadias módon, hirtelen ott terem. Sugárzik belőle az ambíció és rendkívüli magabiztosság. Most is elegáns, mint mindig. Szolid sötétkék Armani öltöny, világoskék Pierre Carden ing, R. O. gravírozott arany inggombokkal, egy kék, szürke, és egy vékony narancs csíkkal díszített nyakkendő, egy elegáns fekete bőrcipővel. Ujján egy gyémánttal kirakott arany pecsétgyűrű, és a hozzá passzoló egyedi készítésű és mintázatú arany Rolex, gyémánttal párosítva. Sophie le van nyűgözve a tökéletes megjelenésű férfitól. Meg se tud hirtelen szólalni. Mr. O’ Neal int Frank-nek, hogy minden rendben, kinn várja meg. Frank bólint és elindul a lépcsőn lefele. Sophie úgy csukja be a férfi mögött az ajtót, hogy egész testével érzékien hozzásimul, meg cirógatja arcát, majd átöleli. 

     – Nem is hiányoztam édes?- Sophie ahogy ezeket a szavakat gyermeki gügyögéssel suttogja, a Férfi teljesen elpirul. 

     – Hogy lásd mennyire hiányoztál, kapsz tőlem egy kis ajándékot. – Benyúl a zakó belső zsebébe, majd egy fekete bársonnyal borított kis dobozt vesz elő. Sophie szemérmesen lehunyja szemeit, elfordítja arcát, s kecsesen bólint, majd elveszi a felé nyújtott dobozt. Kisé izgatott, de sejti, mi lehet benne. Felpattintja a doboz zárját, majd kinyitja a dobozt. Sophie szemei ugyanakkorára kerekedik, mint mikor megtudta, hogy babája fog születni. Egy csodálatos egy karátos gyémánttal kirakott antik nyakék. Sophie közel áll ahhoz, hogy elájuljon. Nem bír betelni a látvánnyal. Először fel se meri próbálni, de aztán remegő kezekkel felteszi a nyakába.

    – Bekapcsolná Elnök úr? – Ez annyira, jókedvre derítette, hogy el is feledkezett arról, hogy egy kisebb vagyont ér az a nyakék, amit az imént kapott ajándékba. Sophie a távirányítóval kissé felerősíti a zenét, ami eddig lágyan szólt. Megfordul, és mélyen a férfi szemébe néz, majd tüzes szenvedéllyel így szól: 

   – Russel. Azt akarom, hogy addig szeretkezzünk, amíg a kimerültségtől össze nem rogyunk! – A férfi válasz kép szenvedéllyel kezdi ölelni és csókolni. Sophie állja a csókok özönét, s közben próbálja az öltönyből kihámozni a férfit. 

   – óh, Russel! Én elnököm! – Russel jobb kezével átöleli és a tarkóját tartva szenvedélyesen öleli és csókolja Sophie-t. Bal kezével a nő ruhája alatt a combját simítva, bugyiját keresi. Sophie kislányosan felsikkant. Megtalálta és erotikusan, de vadul le is rántotta a kis ruhadarabot. A férfit már csak a kigombolt nadrág tartja vissza, hogy kielégíthesse perverz vágyait. Sophie ellöki magától egyenesen a kanapé irányába. Russel enged a gravitációnak és a kanapéra zuhan. A nő veszedelmes kéjjel veti rá magát a férfire, szabályosan leszaggatja róla a nadrágját, majd az ölébe ugrik. Szenvedélyes szeretkezés veszi kezdetét. Alig várta Russel, hogy végre ismét együtt lehessenek, most kiélheti mocskos perverzitását. Imádja, ha szeretkezés közben fojtogathatja a partnerét. Sophie eltűri ezt a fajta perverzitást, hisz csak ritkán találkoznak és ezért pluszban nem kevés pénzt kap és ez a mai ajándék, nagyon kitett magáért az elnök úr. 

Negyed óra elteltével lassan a szeretkezés végéhez érnek, aminek Sophie már igazán örül, mert ő kevésbé annyira élvezi az egyre erősödő fojtogatást, mint Russel. Sophie kezdi rosszul érezni magát, egyre nehezebben kap levegőt, tátog, mint a partra vetett hal. Belemarkol a torkát szorító erős férfi karjába, de Russel észre sem veszi, hogy a nő szenved, és nem kap levegőt. A férfi vadul fojtatja, megállás nélkül, érzi, hogy már közel a csúcs. Sophie próbál a férfi karjaiból szabadulni, karmolja és üti a karját, de Russel ettől csak jobban izgalomba jön, fel se tűnik neki, hogy partnere nem a szexet élvezi, hanem az életéért küzd. Sophie szemei kidüllednek, a szíve zakatol, az összes hajszálér elpattan a szemében, az orrán és száján rózsaszín habképződmény jelenik meg. Még egyszer erőt vesz magán, a férfi karjába és mellébe mar, eredménytelenül. Sophie orrából egy csepp vér lecsurog az ajkára. Elengedi Russel karját és mellét, kezd elsötétülni körülötte minden. Russel még erőteljesebben szorítja Sophie torkát, majd az élvezettől erőteljesen felnyög. Még másodpercekig szorítja partnerét. Élete leggyönyörteljesebb együttléte volt a mai. Félájultan zuhan a kanapéra a nő mellé, majd lihegve így szól 

    – Istennő vagy Sophie – A férfi lehunyt szemekkel hangos lihegéssel várja, hogy Sophie megerősítse az aznapi szeretői teljesítményét, de Sophie nem válaszol.

   – Sophie!? – szólítja meg ismét a férfi, amire most sem kap feleletet. Lassan kezd magáhoztérni és kinyitja a szemeit. Megpillantja Sophie arcán a vért, de az idegszálai még képtelenek eljuttatni agyához az információt, hogy Sophie mozdulatlan és nem válaszol. Russel a nő fölé hajol, megfogja arcát 

   – Sophie??? - kicsit megrázza, de a nő most sem felel, csak üveges szemekkel bámul maga elé 

   – Sophie???, Sophie???  – de most sem kap választ. 

   – Jézusom!!! – kiállt fel. Russelben tudatosul, hogy mi történt és rémülten ugrik fel a kanapéról a mozdulatlan nő mellől. Fejét fogva idegesen káromkodva sétál fel alá a lakásban, próbálja összeszedni a gondolatait, de jobb híján csak a lakásban szanaszét dobált ruhadarabokban bukdácsol. 

    –Most mi a fenét csináljak? Bassza meg!!! Bassza meg!!! – Russel az ujjait tördelve s a haját tépkedve idegesen mászkál fel s alá. Remegő kezekkel kutatja a földön szanaszét hagyott ruháit. A zakója zsebéből előveszi telefonját, de idegességében elejti, ami begurul a kanapé alá. Megpillantja Sophie mozdulatlan testét. Elfogja a félelem. Gyomra görcsösen összerándul, majd félelmében, mint egy kisgyerek elfogja a sírás. Felkapja ingjét és a nő holtestére dobja, hogy arcát letakarja. Nem bírja a látványt és kidobja a taccsot, egyenesen bele a fotelba. Russel minden erejével azon küzd, hogy kicsit összeszedje magát. 

    – Jézusom, muszáj telefonálnom –. Nagy nehezen bemászik a kanapé alá, hogy kivegye a telefonját, de ahogy megtaszítja a kanapét Sophie karja élettelenül lecsúszik az ágyról és megérinti a férfit. 

    – ÁÁÁÁ!!!- kiált fel és telefonját görcsösen szorítva ugrik fel a kanapé mellől. Ijedtében bevizel. Kis híján szívinfarktust kapott. Zokogva rogy le a szoba egy távolabbi sarkában, majd remegő ujjakkal tárcsázni kezd. Kicsöng. Egy búgás. Majd még egy. Végül a harmadik kicsöngés után kapcsol. 

   – Igen?- szól bele egy férfi a vonal túlsó végén.     –  Nagy baj van ! –...

Barbara és a rejtélyes idegen

    – Hö-hö-hö, intézzük el a lehető leggyorsabban, aztán húzzunk a Castillo-ba mert a kurvák, már várnak –

  – Kussolj már te érzéketlen fatuskó!  Különben is. Büdös vagy! – A folyosón csak épp, hogy pislákolnak a lámpák fénye. Mintha valami hiba lenne az elektromos rendszerben.   

  – Ez lesz az. – A csengő magas sípoló fennhangon visít bele az éjszakába. Semmi reakció. Semmi zörej nem hallatszik bentről. A vaskos ujj, ami teljesen kitöltötte a ráhúzott fekete bőrkesztyűt, ismét a csengőnek feszül.

  – Mi lesz már? 

  – Te gyökér! Mi lenne, ha nem türelmetlenkednél? Úgy viselkedsz, mint egy zöldfülű amatőr. 

Egyre erősödő zörej hallatszik a lakásból.

– Te végig kussolsz! Mára már elegem van belőled! Legalább a port törölnéd le az orrodról! – Majd emberünk egy laza taslival zárja le a beszélgetést.  Hangos zörgéssel nyílnak a zárak, majd résnyire, ameddig a lánc enged, kinyílik az ajtó…

Barbara legnagyobb döbbenetére nem Sophie áll az ajtóban, hanem két férfi. Barbarához közelebbi, egy közel két méter magas hústorony, fekete, kigombolt szövet kabátban, elegáns bőrcipőben, sötétszürke hajszálcsíkozott öltönyben, világoskék csíkos ingben egy vastag kék-fehér csíkos nyakkendővel fekete bőrkesztyűben. Szőkés barna rövidre nyírt haja engedni láttatja redőzött homlokát és hatalmas elálló füleit. Mély szemgödrében érzéketlenséget sugárzó, kék szemével bámul Barbarára. Ha nem lenne olyan péppé vert bokszolóra emlékeztető arca, még sármosnak is mondhatnánk. Már kezdenek az évek kiülni az arcára, bár csak a homloka és a szeme körül jelentek meg a ráncok, ez megtévesztheti az embert a korát illetően. Vagy ötvennek néz ki, de talán a szája és a nyaka másról tanúskodik, úgy harmincöt, harmincnyolc lehet. A másik férfi egy kis piperkőc kinézetű, tipikus tenyérbe mászó pofával, aki szinte könyörög, hogy végre beverjenek neki egyet. Úgy néz ki, mint ha csak a Hair-ből lépett volna ki. Ócska retro stílusú trapéz nadrág sportcipővel, egy világossárga csíkos ing, amit lehet, hogy nagyapjától nyúlt le, bőrkabátban, bőrkesztyűben, óriási légy napszemüvegben, hátra nyalt félhosszú fekete séróval, ló pofával rágózik. Borzasztó látvány. De minek van napszemüvegben hajnali háromkor? Eléggé fiatal, kölyök képű. Talán huszonöt, ha lehet, a bajsza csak pelyhedzik. Hústorony közelebb lép. Barbarában jelezni kezd a „detektora” és azonnal rácsapja az ajtót a férfira. Hátrább lép az ajtótól, mintha csak azt várná, hogy egy nagy robajjal rátörjék az ajtót, és már készül is, hogy aki elsőnek belép, úgy megrúgja az ágyékát, hogy az többet nem fogja csak vizelésre használni. Ökölbe szorul mind két keze, megfeszül minden izma, már a levegőt is szaporábban veszi, ökölbe szorított tenyere izzadni kezd, de nem történik semmi. Feszült csönd van. Majd Barbara nem bírja tovább, sírás közeli hangon kikiabál:

    – Kik maguk és mit akarnak tőlem? – Barbara torkában érzi a szívverését. Na, most, most törik be az ajtót, gondolja magában Barbara, majd egy mély, rekedtes hang így szól: 

   – Ne haragudjon a késői zavarásért, Phil Dimuro nyomozó és Viny Parker nyomozó vagyunk a rendőrségtől. Szeretnénk beszélni magával. –  Barbara kissé elsápadt és tudatosult benne, hogy az anyjával történt valami. A péppé vert bokszoló képű egy igazolványt emel a kukucskáló elé. Barbara kissé megnyugodni látszik , de azért éberen figyeli az eseményeket. Ismét nyílik az ajtó. Phil Dimuro nyomozó egy képet mutat Barbarának.     

   – Felismeri a képen látható személyt? – A fotó édesanyját ábrázolja. Barbarában mintha eltört volna valami.

   – Igen. Ő az édesanyám. - Egy könnycsepp gördült végig arcán.  

   – Kisasszony, most velünk kellene jönnie. – Invitálja együtt érző hangon a bevert bokszolóképű Phil Dimuro nyomozó. Barbara kissé hezitál és ezt mindkét nyomozó észreveszi. Viny ez miatt kissé idegesen kezd el viselkedni, toporog, dobol a lábával, tördeli az ujjait, csámcsogva kezd el rágózni. Kissé, mintha pánikolna. Ezt Barbara is azonnal észreveszi. Kicsit tétovázva leemeli a kabátját a fogasról. Majd behúzza maga mögött a lakásajtót. Viny egy rövid gúnyos mosollyal jelzi Philnek, hogy minden sínen van. 

A kocsiban Barbara fejét az ablaknak támasztva bámul kifelé. Feltűnik neki, hogy egyre jobban a külvárosi részeken járnak. Egyre jobban gyanússá válik ez a dolog. - Vajon mibe tenyerelhetett édesanyám? – Tette fel magában a kérdést.

– Hova megyünk? – Kérdezi, de válaszra sem méltatják. Viny a piperkőc, retro kinézetű bohóc zsaru, csak kuncog az orra alatt. Phil egy földútra hajt le, már messze járnak a várostól. Egy kietlen tisztás szélén hirtelen lefékezi az autót, majd az első ülésről mindketten kipattannak. Viny vidáman fütyörészve egy hangtompítót vesz elő belső zsebéből, majd a fegyvere csövére kezdi el feltekerni. Phil feltépi a hátsó ajtót, megragadja Barbara karját, aki a rémülettől kissé lemerevedik.

         – Gyere te fattyú! – Barbara a rémülettől hirtelen felocsúdik, mi történik körülötte. Barbara enged az erőszaknak, egyelőre vár a menekülésre legalkalmasabb pillanatra. Ahogy az autó mögé érnek és megpillantja Viny kezében a hangtompítós fegyvert, tudatosul benne, hogy csak másodpercei lehetnek a szabadulásra, vagy őt szabadítják meg a földi léttől. Phil erősen lefogja Barbarát, Viny pedig közelebb lép a fegyverrel, amit Barbarára szegez. Az eddig ellenállást nem tanusító lány, hirtelen megfeszül, csípőjét erősen hátra taszítva Phil legérzékenyebb pontját satuba szorítja, mire azonnal begörbül, mint egy kifli. Viny a meglepettségtől vagy inkább az ijedtségtől abban a pillanatban elsüti a fegyvert, amivel egyből eltalálja Phil hatalmas elálló fülét.

         – Áááá! Te nyomorék, balfasz, gyökér! – Barbara, kihasználva a pillanatnyi zűrzavart, Megpróbálja a röhögéstől fuldokló Viny kezéből kiütni a fegyvert, minek következtében az megint elsül és Phil pechjére most a combját találja el. Phil vérben forgó szemekkel a fájdalomtól felszökött adrenalintól és a sokktól félájultan dől el a porba, mint egy lisztes zsák. Barbara még mindig Vinyvel küzd a fegyverér, míg Viny levegőért küzd, mivel folyamatosan fuldoklik a röhögéstől. Barbara az előbb is jól bevált módszert, bár most szemből, tökéletesen alkalmazza Vinyvel szemben is. Jobb térde a lehető legpontosabban találja el Viny szeme fényét. Barbara a meggyengült férfi kezéből még mindig a fegyvert próbálja megszerezni. Wup, wup. Két fémes furcsa kattanás.     Enged a szorítás,        Viny mélyen Barbara szemébe néz. 

          – Te büdös,     fattyú     kurva! – préseli ki ajkai közt.  Szemei megfeszülnek,     térdei elgyengülnek. 

Egy tántorodott lépés után térdre rogy.   A fegyvert még mindig fogja,    de már nem szorítja, csak a mellkasához. Barbara ijedten nézi a kidülledt szemeket, majd valami melegséget érez a kezén. Rémülten tépi ki Viny kezéből a fegyvert, mire tudatosul benne, hogy az a két furcsa fémes hang a fegyverből jött. Viny még próbál levegőér kapkodni, de már csak hörögve dől el, véres habot fújva a porba. Barbara a látványtól és a történtektől sokkos állapotban, fegyverrel a kezében, rohan a földúton vissza a város felé.

Ujjairól és a fegyverről lassan vér csöpög.      Nem a sajátja.    Viny vére.    Lassan   önkívületi állapotba kerül.     Már nem rohan,       csak sétál.     A lámpafények vonalakat rajzolnak,   elmosódnak,      a hangok eltorzulnak,     és olyan állapotban sétál,       mint aki az aranylövés előtti utolsó adagját lőtte be magának. 

A lábai csak előre fele viszik.        Már nem sétál,        csak botorkál.      Egy szűk sikátor kukái közt feladja, elfáradt, kikészült, idegileg teljesen lenullázódott. Rongybabaként csuklik össze két kuka közé. 

          – Ha még egyszer meglátlak a kocsmámban eltöröm mindkét lábad! – Ebben a pillanatban western film főhősöket megszégyenítő mozdulattal dobja ki a kidobó a félrészeg borostás pacákot, be a kukák közé. Csörögnek-zörögnek az üvegek, a zakójára ragadt szemetet próbálja lesöpörni magáról, majd megpillantja a lányt, majd a véres kezét, kezében a hangtompítós fegyvert.    – Jézusom! Barbara!?!