Barbara

 6 évvel korábban 

  Barbara épp az iskolából tart hazafelé. A sárga iskolabuszon a barátaival beszélget, mint mindig. Mi lehet a 13 éves lányoknál ebben a korban a téma, még szép hogy nem a suli. A pasik. Most is épp a suli focicsapatának a legjóképűbb irányítójáról beszélnek. Barbara a sulitól mindössze 15 percre lakik édesanyjával. Édesapja még anyja terhessége alatt lelépett egy pincérnővel. Az iskolában senki nem tudja, hogy mi Barbara édesanyja foglalkozása. Prostituált. Szégyelli is magát miatta, hogy a barátainak hazudnia kell az anyjáról. Ahogy a tölgyfákkal kirakott sorra ér a busz Barbara gyomra görcsösen összeszorul. Tudja, nemsokára haza ér. Haza, otthon, haza, otthon ezek a szavak keveregnek benne. Édesanyja a legjobb anya a földön, de mégis szégyent érez miatta. Soha nem tudta elfogadni, hogy anyja egy kurva. Bár nem közönséges kurva, hanem megbecsült kurva. Csak a felső 10.000-ből vannak állandó kuncsaftjai. Csak úgy ismerik, hogy „a piros ruhás nő”. Megtesz mindent azért, hogy a lányának ne kelljen nélkülöznie, mint egykoron neki.

     Barbara megkap mindent és meg is becsüli azt. Cserébe az évfolyam legjobb tanulója, színjátszó körbe jár és sportol is. Elég férfias sportágat választott magának, karate edzésekre jár és a szamuráj kardokat is elég ügyesen forgatja pedig még csak 14 éves lesz. Barbara soha nem látta anyját egyetlen egy férfival sem, egyrészt nagyon ügyel a diszkrécióra, erre a célra bérbe vett egy kis lakást, másrészt így is elég kellemetlen Barbarának, hogy mivel keresi az anyja a mindennapit. Sophie egyetlen dolgot nem tud megadni lányának. Egy apát. Ez igen csak érezhetővé vált, ahogy Barbara belépett a kamaszkorba. A busz éles fékcsikorgására összerezzenik Barbara, ilyenkor, mikor megáll a ház előtt a busz, különös félelem fogja el Barbarát. Egy leírhatatlan és megmagyarázhatatlan félelem, félelem a szégyen miatt, a következmények miatt, mi van, ha kiderül az igazság? Mit fognak szólni a barátaim? Vajon a barátaim maradnának vagy hátat fordítanának, vagy kiutálnának? Ezekkel a gondolatokkal indul el Barbara a busz ajtaja felé, egy pillanatra megáll, hátra fordul, és a barátaira néz.

      – Sziasztok! Jó hétvégét! – Mindannyian barátságosan mosolyognak Barbarára. Ez olyan megerősítés volt számára, igen a barátunk vagy, szeretünk és veled vagyunk. De ezt a barátai nem is sejtették, hogy Barbara számára ilyen fontos a barátságuk. Amint lépcsőfokról halad lépcsőfokra úgy izgul egyre jobban. Ebből persze barátai mit se vesznek észre. Mindkét lábával eléri a járdát. Lopva körültekint az utcán, mint ha valami bűnöző lenne és épp egy bankot készülne kirámolni. Hangos robajjal becsapódik mögötte a vaskos öreg busz ajtaja. A sofőr próbálja sebességbe tuszkolni, de az csak kerreg és kattog. Barbara lassan visszafordul egy utolsó ellenőrzés, barátok rendben, minden megy tovább a maga medrében a forgatókönyv szerint. 

         A busz motorja keservesen felbőg, és lassan elindul. Ahogy távolodik, Barbara úgy nyugszik meg. Nem mozdul, csak áll és néz a busz után, ahogy befordul a következő utcán. Huss, elszállt a félelem, elillant a feszültség, mintha ott se lett volna.

Fellendíti vállára iskolatáskáját és elindul a bejárat felé. A lépcsőház bejárata fából készült, egyszerű mintákkal olajzöldre festve. Maga nemében páratlan. Az egész utcában nincs még egy ilyen ronda ajtó, pedig igen hosszú utcában laknak. A házmesternek igen groteszk elképzelése van arról, hogy hogyan kell kinéznie egy elegáns lakóház lépcsőház ajtajának. Barbara fejét csóválgatva veszi útját a postaládákhoz.

       – Üres. Üres. – Mondogatja magában, pedig sose üres. Sose. Pillanatig el is gondolkodik ezen, de aztán folytatja útját a lift felé. A lépcsőházat elég modern stílusban újították fel. Barátságosabb színek, több világítás, semmi szemét, a kapun biztonsági beléptető rendszer csak az tud bejönni, akinek van belépési kódja, na meg persze kulcsa. 

       A lift az ötödik emeleten áll meg. Ez a legfelső szint. Nem túl nagy, de nem is túl kis lakásban laknak. Három szoba, nappali, konyha, étkező, fürdő és egy hatalmas terasz, ahonnan gyönyörű panoráma nyílik az Elizabeth parkra. Sophie úgy alakította ki otthonukat, hogy az minden téren harmonikus legyen. Barbara első útja a konyhába vezet. Lerúgja cipőjét, és félúton a konyha és a bejárat közt egy lezser, kamaszos mozdulattal behajítja szobájába táskáját. A bejárattól egy hosszú folyosó vezet a nappaliba, a folyosóról nyílik a mellékhelység és a fürdőszoba, valamint a kamra. A nappaliba lépve a nappali baloldali fala közepéből egy kisebb folyosó vezet Sophie hálójához, és a dolgozó szobájához. A hosszú folyosóval szemben a nappali túl végében nyílik Barbara szobája. A tágas amerikai konyha a lehető legjobban fel van szerelve. A nappali csúcspontja a hatalmas terasz ajtó. Kétszárnyas, szárnyanként dupla nyitási lehetőség, közel négy méter széles, ahonnan az óriási teraszra ér az ember. Barbara szeretett volna már partit rendezni, de a félelme miatt még a barátnőit se hívja meg magához. Pedig semmi akadály se lenne, nincs tiltva. 

       Barbara megtámadja a hűtőt. A legnagyobb meglepetésére nem talál benne semmit. Az alapvető élelmiszerek meg vannak, de semmi cetli, hogy „ezt edd meg” vagy, hogy „ehhez csinálj tésztát”, semmi. Ez viszont már nem túl jó előérzeteket csal ki Barbarából. Este Sophie nem jött haza, nem is telefonált, és a szokásos cetli sincs. Barbarában egyre jobban kezdett körvonalazódni, hogy valami nincs rendjén. Anyja túlságosan is aggódva oltalmazza lányát, amit persze próbál minél kevésbé feltűnően csinálni, de hát a kamasz lánya partner benne. Úgy tesz, mint ha észre se venné, hogy anyja mennyire próbálja óvni. Tanácstalanul áll a hűtő előtt. Úgy dönt, hogy készít egy egyszerű salátát, amíg anyja hazaér, addig azzal kibírja. Utána meg együtt készítenek valami finomat. Ezekkel a gondolatokkal próbálja hitetgetni magát, de a szívében, legbelül érzi, hogy baj van. A zöldségeket egyenként aprítja fel mesterszakácsokat megszégyenítő sebességgel és precizitással. Mintha köténnyel és fakanállal a kezében született volna. Barbara mindig is szeretett a konyhában tüsténkedni, de egy percig se gondolt arra, hogy szakács legyen. Majd egyszer sebész szeretne lenni. Ahogy a tál salátával ül a teraszon, a fákra tapad a tekintete és látja, hogy napok alatt mekkorát nőttek az új tavaszi levelek. A fogai alatt csak úgy ropognak a friss zöldségek és akár mennyire próbálja elhessegetni, nem bír szabadulni a gondolattól, hogy valami történt anyjával. Hiába a harmonikus park és a fák, hiába az egészséges étel. 

      Barbara éles süvítő hangra riad fel álmából. A tavaszi fáradtság és az iskolai stressz a hobbijaival elfárasztotta a hét végére ezt a törékeny pici lányt. Eltelik néhány másodperc mire magához tér mély álmából és tudatosul benne, hogy csengetnek. Hirtelen az órájára pillant.

– Jézus! Hajnali három. – Felpattan a kanapéról és rohan a bejárati ajtóhoz. 
– Anya? – Kérdi hangosan és már nyitja is az ajtót. Ahogy az ajtó kinyílik rémisztő látvány fogadja. Számára ez volt élete legrosszabb és legrémisztőbb éjszakája...

Első fejezet

       Kopp,   kopp,   kopp. Mindössze egy lassú, de ütemes női cipő kopogása töri meg az éjszaka csöndjét. A járda mentén haloványan világítanak csak a lámpák, ahhoz képest, hogy egy jó módú környék még autók sem parkolnak sehol. Egy kíváncsiskodó macska kidugja fejét a lehullott sárga levelek közül amint elhalad mellette a nő. Ahogy hosszú szőrme kabátja az orra előtt suhan el összerezzenik. Karmait kimereszti, vicsorít és zilálva fujtatni kezd. A nő ügyet sem vet a macskára, sétál tovább. Az őszi hűvös szellő bele kap a nyitottan hagyott hosszú kabátba. A hűs levegő beszökik a fekete, ezüst csíkos, pántos mély dekoltázsú felsője alá és végigsimogatja hasát, hátát, tarkóját majd meglebbenti hosszú fekete haját. Lepelként hullnak vissza egyenes fürtjei, melyek így eltakarják mandula formájú gesztenyebarna szemeit. 

      Ahogy elhalad egy postaláda mellett, ujjaival megérinti. Megáll, a ház felé fordul, egy pillanatra halvány gúnyos mosoly ül ki ajka jobb csücskébe, majd lassan elindul a sűrű zöld gyepen a rózsák közt a bejárat felé. Talpának nyomai láthatóak maradnak a füvön, ahogy a vékony és törékeny nő átsuhan a kerten. A veranda lépcsőjén az utat a kézzel készített faragásokkal díszített, hatalmas natúr tölgyfa ajtóig már szinte hangtalanul teszi meg. 

Bimm, bamm. 

      A csengő, majd a whisky-s pohár hatalmas koppanása és a jégdarabok gurulása a parkettán, megtörték az éjszaka csendjében magába roskadó férfi elmélkedését. Pulzusa felszökött, a homlokán gyöngyöződik egy kis verejték. Kiszáradt a szája, pedig pár pillanattal korábban kortyolt még egyet jeges italából. Nehézkesé vált a légzése is. Próbál egy mély levegőt tuszkolni tüdejébe, majd erőt vesz magán, belemarkol a fotelja karfájába, az ujjbegyei teljesen elfehérednek. Ahogy feláll, mély foteléből úgy fújja ki az előbb még nehézkesen letuszkolt levegőt. Ismét mély levegőt vesz, megigazítja elegáns nyakkendőjét, visszagombolja ingujját, kezével beletúr enyhén őszülő sötétbarna hajába, majd elindul az ajtó felé. Ahogy a hallon át halad, vet egy utolsó, magabiztos pillantást a tükörbe, majd nyugtázza magában, kora ellenére, még mindig határozott, sármos, és jóképű. Szemei alatt már régóta barázdált a bőre. Egy megfáradt, keserűségtől sápadt, öregember nézett vissza a tükörből a 48 éves férfire. Önmagát próbálja becsapni, vagy csak nem veszi észre a ráncokat és az ősz hajszálakat?

      Kissé nehézkes léptekkel az ajtóhoz lép, nyel egy nagyot s rekedtes hangon megszólal:

- Ki az? –pillanatnyi hallgatás majd a legnagyobb döbbenetére egy fiatal női hang válaszolt.

- Emili vagyok, hazafelé tartok, de valahogy eltévedtem, tudna segíteni?

A férfi mintegy megkönnyebbülten, hatalmasat sóhajt. Zavarában még el is mosolyodik. Mintha másvalakire számított volna. Megtörli homlokát, majd észreveszi, hogy csordogál a háta közepén a verejték. Lassan de biztosan megnyugszik miközben az ajtó nehézkes zárjait nyitja. Mozdul a kilincs, nyílik az ajtó és megpillantja a lányt. Pimaszul fiatal, vékony és törékeny alig 160 centi magas, talán kínai vagy japán vér csörgedezhet az ereiben. Nem lehet több 18 esetleg 19 évesnél. A kislányos tekintete, ártatlan mosolya a kis gödröcskék az arcán szinte megbabonázza a férfit. El is mosolyodik.

-                  -Szia – csönd. Az ajkára fagyott az „Emili” és a mosoly. Furcsa érzés kerítette hatalmába.

Ismét kiszáradt a szája nem kap levegőt és most érzi, hogy egyre jobban feszülnek a szemgolyói, mintha ki akarnának ugrani a helyükről. Ledermed, furcsa, érdekes hangot hall, mint mikor a kutyája jóízűen rágja a vasárnapi ebédből megmaradt csontokat. Teste megfeszül, furcsa melegség önti el.

      Miss Lee arcát, egy elégedett mosoly hagy el majd erőteljesebben markolja meg a Hatori Hanzoját és egy elegáns mozdulattal tövig nyomja kardját a férfiban. Egy árva hang se volt képes elhagyni a férfi torkát, miután sebészi precizitással a bal lengőbordája alatt beszúrt kard felfele a tüdőn és a légcsőn át a gerinc mellett a tarkója irányába keresztülhatolt. Miss Lee még nézte volna a haláltusát, de a nyílt utca nem volt számára túl biztonságos és sietett. Ahogy tövig nyomta a kardot, az keresztülszúrta a férfi kisagyát is és azonnal meghalt.   

     Hangtalan rogyott össze a kézzel faragott tölgyfaajtajában. Arccal a verandán, kezei maga mellet, mint ha csak egy elferdült partiról jött volna haza tök részegen csak nem ért el a hálószobáig. A vér csak lassan kezd szivárogni alóla kis tócsában. A lány mélyet szippant egy szál vörös rózsába, amit még jövet szakított a kertben. A férfi testére dobja. Lehajol, majd olyan kecsesen törli meg egy mozdulattal kardját a férfi világoskék csíkos ingjében, mintha az számára egy hétköznapi rutin lenne. Körbepillant. Az utca teljesen kihalt. Egyedül a szél erősödött fel mely most kissé jobban lebegteti meg kabátját és fekete haját. Ugyanazzal a nesztelen léptekkel hagyja el a verandát, ahogy érkezett. A járdához érve csak egy lassú ütemes kopogás töri meg a csendet. 

     Kopp,    kopp,    kopp,    kopp…